Jenkei Dániel2015.10.30. | Tenisz

Nagyinterjú a Vasas teniszlegendájával, a mai napon 70 éves Szabó Évával.

Hogy érzi magát a hetvenediken?
- Most nem igazán vagyok fényesen, június óta kétszer műtöttek az ágyéki verőeremen keresztül, azóta mindentől el vagyok tiltva. Összesen tizenhat platinát tettek a testembe, mondom is mindenkinek, hogy gazdag nő lettem!

Legalább a humorérzékét nem vesztette el…
- Ha már az se lenne, akkor tényleg nem lenne értelme élni, de tény, hogy ezek a nyári műtétek nem a tréfa kategóriába tartoztak, csak utólag volt időm rádöbbenni, hogy mi forgott kockán. Na de gondolom, nem erről szeretne velem beszélgetni.

Kezdjük akkor ott, amikor először vett teniszütőt a kezébe.
- Gyerekként nem nagyon lehetett megállítani, még a vasárnapi ebédet is sétálva ettem, így muszáj volt valamit sportolnom. A tíz évvel idősebb nővérem a megyei sportigazgatóságon dolgozott, ő ajánlotta, hogy keressem meg a Haladás tenisz szakosztályánál Asbóth Sándort. Egyik délután oda is állított egy klottgatyás lány, aki történetesen én voltam, megállítottam az első embert, és mondtam neki, hogy én vagyok a Szabó Éva, és teniszezni akarok. Mint később kiderült, éppen Sanyi bácsit támadtam le, ő lett az első edzőm. Ekkor 1956-ot írtunk, egy évre rá már úttörő bajnok voltam.

Álljunk meg kicsit 1956-nál: mit érzékeltek az akkori eseményekből egy kis Vas megyei faluban, Sorokpolányban?
- Tízévesen azért már volt fogalmam a dolgokról, láttuk, amikor a megyeházáról leszedték a szocialista a címert, aztán sokan közösen elmentünk a templomhoz, de számunkra ez az egész inkább csak ilyen gyerekkori keménykedés volt.

Mikor vált egyértelművé, hogy teniszező lesz?
- Kosárban és kéziben is elég jó voltam, nem nagyon tudtam dönteni, ezért 14-15 éves koromig párhuzamosan csináltam mindent. Be kell vallanom, nem szerettem a csapatsportágakban, hogy hiába játszottam jól, nemcsak rajtam múlt a siker. Egy idő után aztán valahogy megvilágosodtam, rájöttem, hogy nekem a tenisz kell, mert sokkal igazságosabb, hogy ott csak magamat hibáztathatom, ha valami nem sikerül.

Mikor került a Vasasba?
- 1964-ben, de először úgy tűnt, a Honvédba kerülök, el is kezdtem ott edzeni, aztán egyik délelőtt szóltak, hogy le kéne menni a pályáról, mert jönne valaki játszani. Hiába kérdeztem, ki az a roppant fontos ember, aki miatt nem tudunk edzeni, nem válaszoltak. Aztán kiderült, hogy valami csíkos gatyás tábornoknak kellett a hely. Na mondom, ha a Honvédban ez így működik, akkor engem felejtsenek el! Hát így lett Vasas, de egy pillanatig nem bántam meg, csodálatos huszonegy évet töltöttem a klubnál

Alig húszévesen, falusi lányként mennyire volt nehéz megszoknia Budapestet?
- Nem voltam én anyámasszony katonája, nem igazán féltem a nagyvárostól, sőt, néha éppen az volt a gond, hogy túl bátor voltam, sose tudtam befogni a számat. Mi tagadás, kártyázni például nagyon szerettem, és az is előfordult, hogy néha belecsaptunk az éjszakába Mészöly Kálmánnal meg Farkas Jancsival. A Vasasnál egyébként is fantasztikus közösség volt, rengeteget jártunk össze a többi sportolóval.

Akkor még létezett a klub legendás Eötvös utcai székháza…
- Az tényleg hibátlan volt, egy ideig laktam is ott. Volt egy fantasztikus étterem benne, egy vörös szalonnal, ahol esténként zongorista játszott élőben. Mi közben ott zsugáztunk a focista Fister Ferivel, meg a kerékpáros Keserűvel, akik szintén a székházban laktak, csak egy szinttel lejjebb. Ez a Keserű elképesztő mázlista volt, szerintem a kocsijának a négy kerekét a tőlünk elnyert pénzekből vette. Na de rengetegen jártak be az Eötvös utcába, rendszeresen ott volt szegény Kozma Pici, Papp Laci és Adler Zsiga, de jöttek más klubokból is. A focista Lakinger Lajost például én ismertettem össze a későbbi feleségével, aztán utóbb elváltak, de hát az már nem az én hibám! Ezt persze most csak viccesen mondom, a mai napig nagyon jóban vagyok velük.

Hova jártak mulatni?
- Ragyogó kiskocsmák voltak akkoriban Budapesten, Pasaréten például az a hely, amit mi csak csevapcsicsának hívtunk. Valahogy mindig előkerült egy cigányzenész, mindenki tudta, hogy szeretünk mulatni. Volt olyan, hogy egy rendőrfőkapitány is csatlakozott, na akkor aztán ellenőriznünk kellett minden mulatót…Gondolom, nem lep meg senkit, hogy a legbohémabbak a focisták voltak,  de azért tegyük hozzá, focizni is nagyon tudtak akkoriban. Mészöly Kálmánnak egyébként meggyőződése, hogy ő csinált belőlem magyar bajnokot.

Ezt hogy kell érteni?
- Az egyik bajnoki döntőmön kiült a nézőtérre, és az ellenfél adogatásainál mindig kiadott valamilyen zavaró hangot. Erre aztán roppant büszke volt, szerinte csak neki köszönhettem a győzelmet…. Igaz, hogy ezen kívül még vagy huszonöt bajnoki címet nyertem, de természetesen meghagytam Kálmánt ebben a hitben.

Milyen volt Körmöczy Zsuzsát még aktív korában látni?
- Amikor felkerültem a Vasashoz, pályafutása utolsó éveiben volt, a Dózsa ellen a csapatbajnokságban még játszottunk is együtt párost. Zsuzsiban a hallatlan kitartása volt csodálatos, hajlandó volt térdig érő hóban is edzeni, de ő ezt otthonról hozta, nehéz világban nőtt fel. Ha valamit, akkor ezt a hihetetlen akaraterőt volt érdemes leginkább ellesni tőle.

Pedig Önt utólag sokkal inkább virtuóz játékosként tartják számon, mint nagy küzdőként…
- Játékos típus voltam, nem véletlenül említettem a kártyát mint szenvedélyt, de mindig minden vicces fogadásban benne voltam. Ez a felfogás a teniszemen is látszott, ha fogalmazhatok így, sokszor eladtam a lelkemet egy-egy látványos mozdulatért, vagy szép poénért.  Ha bejött, jólesett kivigyorogni az ellenfélre, ha pedig nem, akkor sem történt semmi. Összesen huszonhétszer voltam felnőtt bajnok, elhiheti, sokkal fontosabb volt, hogy élvezzem a játékot, minthogy néhánnyal több cím legyen a nevem mellett.


Somogyi József mesteredzővel egy újabb magyar bajnoki cím után

Mire a legbüszkébb?
- Az országos bajnoki címek mellett szép sikernek tartom, hogy a Roland Garroson nyolc közé jutottam, ez utána huszonöt évig senkinek sem sikerült a magyarok közül. Rómában a nem hivatalos világbajnokságon szintén ott voltam a legjobb nyolc között, Monte Carlóban pedig az elődöntőig jutottam. Máshogy kell azért elképzelni az akkori állapotokat, a tenisz még közel sem ért el a profi szintre, egy-egy ilyen szereplés 5000 frankot ért, manapság ugyanezért már 100 000 dollárokat adnak.

Milyen volt eljutni a szocialista Magyarországról Nyugat-Európába?
- Ez hatalmas dolog volt, a Honvéd Táncegyüttesen kívül csak néhány tudós, meg mi sportolók utazhattunk. Legendás sztorik jutnak eszembe a különböző seftelésekről, a varrótűnek például hatalmas értéke volt, és nem nehéz elképzelni, hogy egy viszonylag kis dobozba is befért körülbelül 1 millió darab… Aztán név nélkül, de történt olyan is, hogy valakik a zöldszínű papír tízforintosokat tízdollárosként adták el külföldön. Összességében mindig azt mondom, hazudik az az élsportoló, aki szerint akkoriban nem éltünk jól. Igenis kiváltságosak voltunk, persze csak addig, amíg húztuk az igát, és jöttek az eredmények.

Mikor járt utoljára Pasaréten?
- Tavaly augusztusban, Körmöczy Zsuzsi születésének kilencvenedik évfordulóján. Természetesen elöntöttek az emlékek, rengeteget jelent nekem az a pálya, bár mára minden megváltozott. Minden ragyog, megépült az a szép elegáns étterem, ez már nem az a hely, ahová régen felmentünk Burde Péterrel, beültünk egy hátsó boxba, és kutya nem szólt ránk, ha kértünk egy rekesz sört. Na de ez már régen volt…


Körmöczy Zsuzsa születésének 90. évfordulóján Pasaréten

Akkor már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi van manapság? Nem hinném, hogy egy helyben ül…
- Még vezetem a tenisz szakosztályt Szombathelyen, bár mint mondtam, most el vagyok tiltva mindentől. Még autóba sem ülhetnék, de ezt nem hivatalosan meg szoktam szegni, seprűnyélen mégsem közlekedhetek itt a falvak között. Kicsit fáj a szívem, mert úgy tűnik, elveszítjük a városban az eddigi helyünket, parkolókat építenek a teniszpályák helyére, mi pedig máshová kényszerülünk, és kevesebb területünk lesz… Az ilyesmit már nehezen dolgozza fel az ember, pedig az idei évre szép évfordulós ünnepléseket terveztem, hiszen hetven vagyok, ötven éve kerültem a Vasashoz, és harminc éve tértem vissza Vas megyébe…

Jenkei Dániel


Hirdetések