Jenkei Dániel2017.01.27. | Tenisz

Bocskay József vezetőedzővel beszélgettünk a Vasas utánpótlás teniszével kapcsolatos aktualitásokról.

Hol tart most a Vasas Körmöczy Akadémia?
Amióta újra életre kelt a szakosztály, sok-sok változáson mentünk keresztül. Kerestük a megfelelő szakmai stábot, amely hasznos és igényes munkát tud végezni. Kerestük a számunkra megfelelő profilt, programot, amely stabilitást és folyamatos fejlődési lehetőséget tud biztosítani azoknak, akik arról álmodoznak, hogy egyszer talán ők is profi teniszezők lesznek. Azt gondolom, hogy ennek a munkának az első fejezete zárult le most.

Ez miben nyilvánul meg?
A 2016-os év végére eljutottunk oda, hogy az évzáró play and stay versenyen a 2005 és 2006-ban született játékosok mezőnyében, mind lány, mind pedig fiú versenyszámban az összes dobogós helyen a Vasas SC játékosai végeztek. A fiúknál harmadik lett Boros Bence, második Patay Dominik, első pedig Kardos Hunor, akinek több mint egy évig nem volt lehetősége versenyen indulni. A lányoknál harmadik lett Perjés Rozina, második Balassy Lotti, első pedig Balassy Enikő. Boros Bence 2007-esként az év folyamán számos zöldlabdás tornát nyert meg a nála két évvel idősebbek mezőnyében. Balassy Lotti (2007) szinte minden versenyen a dobogón végzett. Nemcsek Gréti (2009) úgyszintén rengeteg szép eredményt tudhat magáénak. A Vasasban teniszezik Grossmann Maxim (2006), aki már az U12-es mezőnyben bontogatja szárnyait és Markovits Milán (2005), aki több páros torna megnyerése után az év végen egyéniben is döntős tudott lenni, egy héttel később pedig már meg is nyerte élete első egyéni versenyét. A 2017-es esztendőnk hasonlóan jól folytatódott, év elején Kuthy Kolos megverte az U12-es ranglista vezetőjét és ezzel kiemelt versenyen diadalmaskodott.

Azóta jó hírek érkeztek az U12-es országos bajnokságról is…
Bizony, itt is kitettek magukért a fiataljaink, ez ugye fedettpályás magyar bajnokság volt, amelyet most már évek óta kemény pályán rendeznek. A selejtezőben két fiatal játékosunk egy-egy győzelem után sajnos egymás ellen játszott a főtáblára kerülésért. Tóth Peti és Kuthy Tódor mérkőzésén ezúttal Tódi győzött, aki aztán szép teljesítménnyel ugyan, de kikapott egy nála esélyesebb és rutinosabb versenyzőtől. A lányoknál szerencsét próbált Balassy Enikő, akinek ez volt élete első kemény labdás versenye. Neki még szokni kell az ilyen légkört, de reméljük hamar belerázódik majd.
Grossmann Maxi egyéniben a későbbi döntőstől kapott ki, párosban pedig- Zsembery Andris oldalán- az elődöntőig menetelt, így országos bajnoki bronzéremmel zárt. Markovits Milán szép játékkal hozta a kötelezőt és könnyedén a legjobb nyolc közé jutott, ahol a későbbi bajnokkal találkozott és vereséget szenvedett. Milánnak nagy erőssége a páros, de partnerével (Mészáros Patrik) ezúttal kicsit elkönnyelműsködték az elődöntőbe jutást és szoros meccsen kikaptak. Ez a duó év közben már többször bizonyított és biztos vagyok benne, hogy ezen a versenyen is sokkal több volt bennük.
Kuthy Kolos és Sávay Zalán az erőviszonyoknak megfelelően jutottak be egyéniben és párosban is a legjobb négy közé. Előbb a párosban zajlott le, ahol meg is szerezték életük első magyar bajnoki címét.

Hogy aztán egyesben éppen egymással találkozzanak az elődöntőben.
Bizony, nagy bánatunkra egymás ellen kellett megküzdeniük, és már a mérkőzés előtt sejteni lehetett, hogy aki itt nyer, az valószínűleg a döntőben is esélyesként lép majd pályára. A kettejük közti barátság és az elődöntő ténye is csak fokozta a feszültséget. Kolos kezdett jobban, Zalán csak ment utána, végül óriási csatában, három meccslabdát hárítva, közel háromórás mérkőzésen Zalán ünnepelhetett és ezzel bejutott a döntőbe. Ott pedig már nem remegett meg és magabiztosan győzött, így megszerezte élete első egyéni magyar bajnoki címét is!


Fotó: huntennis (Zádor Péter)

Mivel járnak ezek a kiemelkedő eredmények?
Külön büszkeséggel tölt el minket, hogy Sávay Zalán a válogatott színeiben Magyarországot képviselhette a csehországi U12-es csapat Európa Bajnokságon. Ezen túlmenően egyébként a Vasasban teniszező utánpótlás játékosok zöme a korosztályának legjobbjai közé tartozik.

Hogy látja a jövőt?
Azt hiszem, ezekkel az eredményekkel bebizonyítottuk, hogy jó irányba haladunk, de nagy hiba lenne azt hinni, hogy ezt követően már minden megy majd a maga útján. Nem ülhetünk a babérjainkon, a jó eredmények az öröm mellett felelősséget is jelentenek. Nem szabad leállni, folyamatosan fejlődni kell, hogy az eredményeinkkel tovább építhessük a Vasas teniszének legendás hagyományait. Az erő mindig az egységben van, az egység pedig a családban, Köszönet a gyerekeknek, a szülőknek, a sportvezetőknek, az irodában és a pályán velünk együtt dolgozó kollégáknak a bizalomért és a sok-sok áldozatért, amit a Vasas családért nap mint nap hoznak.


Hirdetések