Jenkei Dániel2018.10.25. | Birkózás

A Vasas versenyzője megnyerte a vigaszágat, így csütörtök este éremért küzdhet a budapesti világbajnokságon.

Már önmagában a vigaszági szereplés is hihetetlen izgalmak között jött össze Sastin Mariannának a női 62 kg-os súlycsoportban. Az őt a második körben búcsúztató japán Kavai Jukako ugyanis bravúrt bravúrra halmozva jutott a fináléba, és vitte magával Mariannát.

A csütörtöki napon így "már csak" élni kellett a sansszal: a délelőtti vigaszágon két nyertes meccs vezethetett a bronzéremhez.

Az első ellenfél a nigériai Aminat Adeniyi volt, aki kellemetlen stílusú birkózó, Marianna egyenesen szabálytalankodósnak titulálta. A 6:2-es győzelem után azonban ezzel senki nem foglalkozott már.

A következő csatában az indiai Saksi Malik jött, akiről elég csak annyit megemlíteni, hogy olimpiai bronzérmes volt Rióban.

Akciószegény meccset láthattak a Papp László Arénába kilátogató szurkolók, két passzivitásért adott intéssel 1-1-re állt a meccs, aztán a szívünkhöz kaptunk, mert az indiai kitolta Mariannát a szőnyegről, így nagyon kevéssel a vége előtt veszni látszott minden.

Majd jött az utolsó 7 másodperc, Marianna nekiindult, és az utolsó utáni pillanatban akciót csinált, megnyerve ezzel a meccset.

Az, hogy ezután milyen hangulatba kerültek a főszereplők, a videóból kiderül.

A lényeg pedig, hogy csütörtök este nyolc óra magasságában Sastin Marianna Yulija Osztapcsuk ellen világbajnoki bronzmeccset vív.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések