Két Vasas-Süllős ökölvívó is hasznos nemzetközi tapasztalatokat szerzett az országos bajnokság előtt.

Harcsa Zoltán és Fodor Milán képviselte a Vasas-Süllőst a hétvégi Zágráb Openen, amelynek nem titkolt célja volt számunkra, hogy a két aranyesélyes versenyző élesítse a formáját a december eleji felnőtt országos bajnokságra.

Erre a vártnál kevesebb meccsen nyílt lehetőségük végül, hiszen 75 kg-ban Harcsa egy visszalépés miatt rögtön az elődöntőben kezdett. Ebben a körben egy horvát versenyzőt, majd a döntőben egy montenegrói fiút győzött le magabiztos fölénnyel.

Nagyon rég volt már éles meccsem, így kifejezetten hasznosnak érzem a zágrábi hétvégét, hiszen sikerült kellő önbizalmat szereznem a közelgő országos bajnokságra. A horvát és a montenegrói srác változatos ellenfelek voltak, igaz lehettek volna kicsit aktívabbak. Mindkét meccs végigment, de úgy érzem, végig uraltam az összecsapásokat. Kovács Péter segítségével továbbra is folyamatosan mérjük a Sportkórházban a teljesítményemet, az alapján jó állapotban vagyok, de nyilván az ilyen éles helyzetekben dől el, hogy milyen az igazi formán. Nem titkolt vágyam, hogy hasonlóan domináljak az országos bajnokságon, mint tavaly.”

Fodor Milán számára ennél is furcsábban alakult a helyzet, hiszen a pénteki mérlegelésnél derült ki, hogy 64 kg-ban rajta kívül csak egy horvát ellenfél lesz, így egyből a döntőben találta magát. A vasárnapi finálé sem tartott sokáig, Milán a második menet elején olyan ütéseket vitt be, hogy ki kellett számolni ellenfelét.

Nem volt kellemes érzés, hogy péntektől vasárnapig csak a súlyom tartására kellett figyelnem, de végül átvészeltem ezt az időszakot. A horvát fiú elleni első menet tapogatózással telt, de utána sikerült felpörögnöm, megszoktam, hogy nálam alacsonyabb az ellenfél. Egyszer megütöttem testen, aztán a vérszagot megérezve jött egy balhorog. A bíró számolt rá, majd az ellenfél stábjával egyetértésben beszüntette a meccset. Függetlenül attól, hogy nem voltam sokat ringben, fontos volt, hogy Gálos Roland néhány héttel ezelőtti legyőzése után újabb nyert meccsel menjek az országos bajnokságra. A 2019-es év kiemelten fontos lesz az olimpiai kvalifikáció miatt, ehhez az első lépést az ob megnyerésével szeretném megtenni.


Hirdetések