Két érmet szerzett a Vasas SC a 2018-as vívó országos bajnokság csapatküzdelmei során a férfiaknál, a hölgyek pedig két negyedik hellyel gazdagították eredménysorunkat.

Szombaton a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban az egyéni küzdelmekhez képest csekélyebb érdeklődés mellett rendezték az országos bajnoki csapatversenyeket.

A hangulatra azért így sem lehetett panasz, pláne nem a Vasas-MTK férfi kardcsapat döntőn. Szilágyi Áron az egyéni győzelem után maga is azt mondta, nagyon kíváncsi, mire lesznek képesek ebben az új felállásban. Egy biztos, Szatmári András kék-fehérbe igazolásával némileg átbillentek az előzetes erőviszonyok az MTK javára.

A finálé parázs csatát hozott, rengeteg videózással, és kisebb összeszólalkozásokkal szakvezetői részről. A mieink a Szilágyi Áron, Galgóczy Tamás, Nagy Pál, Rabb Krisztián négyessel álltak fel, az ellenfélben pedig Szatmári mellett egy másik régi vasasos ismerőssel, Iliász Nikolásszal is találkozhattunk.

A csata végül az utolsó asszóknál dőlt csak el, ekkor részünkről sem Galgóczynak, sem Nagynak nem igazán jött ki a lépés, így a Szilágyi-Szatmári befejező etapra túl nagy hátrányba kerültünk. Végül 45:37-es különbséggel lett az MTK-é a bajnoki arany, akik hosszú vasasos sorozatot törtek meg ezzel.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


A másik nagy reményünk, főleg Nagy Dávid és Koch Máté érmes egyéni szereplése után a férfi párbajtőr volt. A mieink első komoly kihívása az elődöntőben jött, az előbb említett két junior tehetség mellett Bányai Zsombor és Bakos Bálint részvételével. ,,

A négy között a BVSC-vel találkoztak a mieink, akiknek ezúttal nem annyira jött ki a lépés, és a vasutasok héttusos győzelmet arattak.

Halla Péter tanítványainak dicsérete, hogy ezután összeszorították a fogukat, és bronzért legyőzték a jó nevekből álló Honvéd II csapatát.

A Vasas II pedig Bányai Botonddal, Buta Leventével, Fenyvesi Csabával és Hidvégi Gergővel az ötödik lett.


Női kardban Katona Renátával, Kelecsényi Mirabellával, Kornéth Emesével, és Pénzes Borbálával próbált szerencsét a Vasas. A TFSE legyőzése után az elődöntőben a Honvéd parancsolt megálljt a mieinknek, akik aztán a bronzmeccsen a Márton Annával felálló, igen erős MTK-tól kaptak ki, így a negyedik helyen végeztek.


Végül pedig a női párbajtőrről, amelyben a Vasas II révén Bukócki Biankával, Csonka Valériával, Kardos Edinával és Nyikos Zsófiával lettünk ugyancsak negyedikek. Az MTK-t legyőztük, a Tata és a Honvéd viszont utána túl nagy falatnak bizonyult a lányoknak.

Ebben a fegyvernemben a másik vasasos csapat (Csoknyai Lilla, Gábor Ágnes, Lipthay Hanna, Pleesz Hanna) kilencedik helyen végzett.


Hirdetések