Jenkei Dániel2019.01.18. | Műkorcsolya

Tóth Ivett számára a szezon egyik legfontosabb viadala következik, műkorcsolyázónk a minszki Európa-bajnokságon képviseli a magyar és vasasos színeket. 

- A decemberi versenyidőszak után azt mondtad, jöhet egy kis nyugalom az Eb-ig. Így is alakult minden?

Maximálisan! Úgy érzem, jót tett nekem ez a párhetes versenymentes periódus. Tényleg nyugodt időszak volt, persze sok edzéssel, illetve tanulmányi kötelezettségeim is voltak, de a karácsonyi ünnepeket például sokkal jobban ki tudtam most élvezni, mint mondjuk tavaly.

- Miből állnak az utolsó simításokat ilyenkor?

Összeraktuk újra a programokat, csiszoltuk és tisztítottuk a technikai elemet, emellett pedig igyekeztem minél több kűrt futni, és gyakorolni az ugrásokat, amennyit csak lehet. A mentális rész pedig elsősorban arról szól, hogy ráhangolódjak a világverseny különleges hangulatára.

- Ötödször mész felnőtt Eb-re, lehet azért bőven tapasztalatod. Miben más egy ilyen világverseny a „mezei” viadalokhoz képest?

Hiába számítok rutinosnak, ebbe azért mindig bele kell rázódni. Már a verseny előtt komolyabb médiafigyelem irányul ránk, nagyobb a csarnok, több a néző, sokkal erősebbek a fények, és jobban hallani a zenét. Emellett az is nagyon más, hogy nem fázunk, 15-16 fok van a csarnokban, velem korábban többször előfordult, hogy elkezdett vérezni az orrom a szokatlan meleg miatt. Az a fontos, hogy ezeket a körülményeket el tudjam fogadni, és inkább élvezzem a helyzetet, mintsem feszélyezzen.

- Versenyeztél már korábban a fehérorosz fővárosban?

2013-ban egy junior GP-n voltam már Minszkben, igaz akkor másik pályán versenyeztünk, de a városra jól emlékszem. Egy dolog biztosnak tűnik, elég hideg lesz jövő héten, úgyhogy ennek megfelelően pakolok majd a bőröndbe. 

- A szezon eddigi megmérettetései közül melyikből tudsz igazán erőt meríteni?

A rigai verseny nagyon jól sikerült, de a legelégedettebb talán a budapesti Christmas Cup-al lehetek. Ott tényleg úgy jöttem le a jégről, hogy nem maradt bennem hiányérzet. Hasonló tervezek most az Eb-n is.

- Jöjjön akkor a sportolók kedvenc kérdése: számszerűleg milyen helyezésben gondolkodsz?

Ez tényleg nem egyszerű, és csak ismételni tudom magamat: helyezéstől függetlenül az lenne a fontos, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani egy ennyire fontos versenyen is. Ha mindez be tudna repíteni a legjobb tíz közé, az már nagyon komoly előrelépést jelentene.

- Hogy néz ki pontosan majd az előtted álló napok forgatókönyve?

Jövő hétfőn utazunk ki Minszkbe az edzőmmel, Tokaji-Kulcsár Zsófiával. Január 23-án, szerdán lesz a rövidprogram, utána csütörtökön pihenőnap jön, pénteken pedig a kűrrel zárok. 

 


Hirdetések