Jenkei Dániel2019.01.24. | Műkorcsolya

Tóth Ivett remek ugrásokkal, és egy váratlan hibával zárta a rövidprogramot a minszki Európa-bajnokságon, pénteken a kűr során pedig előrébb is léphet.

Rögtön az Eb nyitónapján izgulhattunk Tóth Ivettért, hiszen már szerdán sor került a hölgyek rövidprogramjára.

Úgy tűnt, versenyzőnk jól alkalmazkodott a világverseny speciális körülményeihez, hiszen remek tripla-tripla kombinációt, majd tripla lutzot ugrott. Főleg utóbbi váltott ki lelkesedést a közönség soraiban.

Minden esély megvolt arra, hogy a saját szintjén hibátlanul zárjon, és talán pont emiatt az apró nyomás miatt hibázott a végén egy triviálisnak tűnő dupla axel során.

A rontás miatti meglepettség Ivett arcán is tükröződött, miközben jött le a jégről, úgy tűnt, ő maga sem hiszi el, hogy pont ebbe az elembe csúszott be hiba. Aztán a pontokat már mosolygósan fogadta, hiszen összességében nagyon szépen szerepelt.

 

 

Az 54,90 pontos teljesítmény végül a 13. helyre volt elég a rövidprogram után, de ez a pénteki kűr előtt mindenképpen biztató, hiszen egyáltalán nincs messze a célként kitűzött első tízbe való kerülés.

Ivett a rövidprogram után elmondta, hogy összességében elégedett, az axelekre pedig még jobban fog figyelni a kűr során. Edzője, Tokaji-Kulcsár Zsófia szerint a rontás nélkül a hatodik hely környékére is odaérhetett volna versenyzőnk, az viszont mindenképpen előremutató, hogy remekül sikerültek téthelyzetben a nehéz ugrások.


Minszk, Európa-bajnokság, Női rövidprogram utáni állás: 1. Alina Zagitova (orosz) 75,00, 2. Szofija Szamodurova (orosz) 72,88, 3. Alexia Paganini (svájci) 65,64, …13. Tóth Ivett 54,90


Hirdetések