Jenkei Dániel2019.02.14. | Kézilabda

Szombaton Szegeden folytatjuk a bajnokságot, és fontos fejlemény közben, hogy Takács Fruzsina a 2020/2021-es szezon végéig elkötelezte magát a Vasashoz.

Épül a jövő csapata női kézilabdázóinknál, ennek pedig fontos állomása volt, hogy a 8 már érvényes szerződéssel rendelkező meghatározó játékos mellett csapatkapitányunk, Takács Fruzsina további két évvel meghosszabbította vasasos kontraktusát a héten.

Mikor nyáron ideigazoltam, az volt a tervem, hogy hosszabb fejezetet nyissak a pályafutásomban, így most különösen jólesett, hogy a klubvezetés rögtön egy kétéves szerződéshosszabbítással keresett meg. Varga Márta részéről maximálisan érzem a bizalmat, tudom, hogy ő is szorgalmazta, hogy maradjak. Sok lehetőséget látok ebben a fiatal csapatban, nekem az a célom, hogy záros határidőn belül az NB I-ben játszhassak, és az lenne az igazi, ha erre a Vasasban kerülne sor. Egyelőre viszont még a hétvégi meccsre koncentrálok elsősorban, hiszen egy jó játékkal elért szegedi győzelem nagy lökést adhatna tavaszra az egész csapatnak.

És ha már a hétvégi meccs, most szombaton immár tétre menő összecsapás vár lányainkra, akik a PC Trade Szeged KKSE otthonában lépnek pályára 17 órától. 

Ősszel, az Elektromos-csarnokban több mint magabiztos, 39-24-es sikert arattunk ellenünk, de Varga Márta szerint nem lesz ennyire egyszerű a mostani találkozó.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések