Warning: filemtime(): stat failed for /web/webpont.com/vasassc/img/uploaded/files/_MG_8859.jpg in /web/webpont.com/vasassc/html/hirek/hir.html on line 22
Dobos Sándor2019.02.20. | Vízilabda

Pontosan egy hónapja a Vasas SC csapata megnyerte a Komjádi Kupát, a legrangosabb utánpótlástornát, ezzel a tavalyi, elődöntőben elszenvedett vereség után végre révbe ért. Plézer János vezetőedző nagyon készült az idei sorozatra, de már a tavalyira is, egy ideje ugyanis a fejébe vette, hogy játékosaival – akik közül hattal is együtt kezdték öt éve a munkát a Vasasban – ebben a sorozatban teljesedik ki, már ami az eredményességet illeti. A szakember szerint az utánpótlásban az eredményesség és a nevelőmunka szoros kölcsönhatásban van egymással, az egyik nem mehet a másik rovására. Az idei szép siker– amely a BVSC, a Pécs, az UVSE és a Miskolc legyőzése után született meg – hátteréről beszélgettünk Plézer Jánossal, aki az ifibajnokságban a középmezőny élén végezne, az OB I/B-ben pedig érmet szerezne a szezon végén.  

Amikor a döntőt követően beszélgettünk, elmondtad, hogy öt év kemény munkájának eredménye az, hogy most a csúcsra ért a csapat. Kellett ennyi idő, hogy megérjen a gyümölcs?
A fiúknak is azt mondtam: sok döntőt, sok nagy meccset kellett elveszíteni ahhoz, hogy a legfontosabbat megnyerjük. Mert egy idő után tényleg ez volt a legfontosabb. Mikor edzőként visszatértem a Vasashoz, elkezdtem egy olyan struktúrában dolgozni, amiben hiszek, és ami biztosan más volt, mint amit addig követtek. Évről évre láttam, hogy van eredménye a munkának, de egészen a harmadik szezonomig nem igazán érdekelt a Komjádi Kupa. Az volt az első év, amikor én készíthettem fel a csapatot a sorozatra, és akkor láttam először, ez egy magasabb szint, ahol például sokkal nagyobb a játék sebessége. Úgy gondoltam, ez egy jó lehetőség, hogy kipróbáljuk magunkat, de akkor még nem volt bennünk semmilyen győzelmi kényszer. Tudtam viszont, hogy mivel minden évben kimegy egy korosztály, előbb vagy utóbb odaérhetünk az elejére. Ahogy közeledtünk a 98-as korosztály felé, amelyikkel serdülőben és ifiben is sikerült bajnoki ezüstérmet szerezni, egyre reálisabb célként gondoltam a győzelemre. Ez volt egy idő után a prioritás, erre helyeztünk minden hangsúlyt.

Játékosként milyen élmények jutnak eszedbe a Komjádi Kupáról?
Ez egy nagyon nívós kupa volt már akkor is, de a Vasas nem tudott a négybe jutni akkoriban, így nekem sem volt részem ebben. A 79-es, 80-as korosztállyal együtt játszhattam a kupában, Mátyás Zolival, Steinmetz Ádámmal együtt kaptunk ki az Újpesttől a négy közé jutásért. Fiatalként nagyon élveztem, hogy az idősebbekkel és az idősebbek ellen játszhattam, akik akkor már az OB I-ben vízilabdáztak.

A mostani győztes csapatban is vannak olyanok, akik meghatározó játékosok az OB I-ben, olyanok is, akikkel együtt kezdtétek a közös munkát.
Igen, ennek a történetnek ez az egyik legszebb oldala. Az első csapatomban már ott volt Trombitás Tamás, Bencz Rolf, Fazekas Gergő, Korom Tibor, Dévai Kristóf és Farkas Renátó, velük tényleg együtt kezdtük, de Trombitás Tamással gyakorlatilag az első naptól kezdve együtt dolgozom, őt senki sem edzette rajtam kívül lényegében. Az ő személye ezért is különleges számomra.


Fotók: Vasas Attila

Egyébként vissza akartál jönni akkor a Vasasba? Dolgoztál külföldön, Szombathelyen, majd hosszabb időszakot Debrecenben.
Azt hiszem, mindenki akkor érzi meg, mi is igazából a Vasas, amikor elmegy innen. Játékosként is úgy éreztem, hogy a legjobb helyen vagyok, csak egy idő után annyira erős lett a csapat, hogy világos volt, nem lesz lehetőségem sokat játszani.  Akkor még nem sejtettem, hogy több mint tíz évig leszek a klubtól távol, de nagyon boldog voltam, amikor öt éve megkaptam a lehetőséget a bizonyításra. Az ember hazatér – szokták mondani, de tényleg van ilyen. Visszajöttek a régi érzések, a régi emberekkel folytattuk ott, ahol abbahagytuk, és én azóta is minden megteszek azért, hogy a bizalmat megháláljam. Úgy érzem, most célba értünk, és arra is büszke vagyok, hogy olyan gyerekek is kikerültek a kezeim közül, akik már nem nálunk játszanak, de Vasas-nevelésként bizonyítanak, akár az OB I-ben is. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Vasas vezetőségének, hogy akkor megadták a lehetőséget, nélkülük nem sikerült volna ilyen jól ez az időszak.

Mennyire nehéz edzőként megélni, hogy azért akadnak olyanok, akik egy ilyen út során lemorzsolódnak, mert mondjuk abbahagyják a vízilabdát, vagy elmennek egy másik csapathoz, esetleg nem veszik komolyan annyira a sportot.
Minden játékosnál más a cél, hiszen van, akiről korán kiderül, hogy nagyon tehetséges és esélyes a válogatottságra is akár, míg mások egy másik szinten ragadnak. Nekem mindig az a célom, hogy minden játékost a lehető legtovább a vízilabda mellett tartsak.

Volt nagy csalódás? Esetleg olyan fiatal, aki mondjuk abbahagyta, pedig nagy értéke lehetett volna a magyar vízilabdának?
Ilyen nem nagyon volt, olyan inkább, hogy nagyon tehetséges játékosok elmentek tőlünk. Két éve nyolc játékost vesztett a Vasas, ezt tényleg megéreztük. De úgy érzem, mostanra talpra álltunk, a helyünkön vagyunk, és egy-két éven belül újra a négy közé jutást tűzhetjük ki reális célként. Ez ugyanis a tervem: az ifikkel ismét a négy között végezni – nagy fegyvertény lenne.

S volt-e olyan pólós az elmúlt öt évben, aki pozitív csalódást jelentett, aki többet hozott ki magából, mint amit csípőből gondolnánk?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy többen is a pozitív irányba mozdultak el, többen is élnek a lehetőséggel. Dévai Kristóf első éves kapusként az OB I-ben stabilan, kiegyensúlyozottan véd, ha lehetőséget kap. Bencz Rolfban mindig is sokat láttam, ő olyan minőséget képvisel, ami meghatározó OB I-es pályafutást ígérhet számára. De ott van az OSC-ben szereplő Burián Gergő, akivel ugyan több mentális munka volt, mint szakmai, de nagyon büszke vagyok rá, sok sikert kívánok neki. A 98-as csapatból még egy olyan játékos volt, akiben benne lehetett volna a nagy robbanás, Fodor Ricsire gondolok, de ha azt vesszük, hogy ő is játszott az OB I-ben, azt mondhatom, egy korosztályból négy játékos is odaért, és ez nem rossz arány.

Nyilván egy szakmai stáb része vagy a Vasasban. Milyen ez a munkakapcsolat, illetve ki határozza meg a prioritásokat, például az ifibajnokság vagy az OB I/B, korábban az OB II között?
Mindig felméri a realitásokat a szakmai stáb és azt, mit várhatunk az egyes csapatoktól. Az OB II egyébként egy speciális helyzet volt két éve, hiszen az azt megelőző évben nem sikerült megnyerni a bajnokságot, pedig sokat fektettünk bele. Ezután nem nagyon volt beleszólásom a célok kijelölésébe, megmondták nekem, hogy meg kell nyerni az OB II-t. Utólag azt mondom, ott bele is bukhattam volna a vasasos munkámba, ha ezt nem sikerül elérni.

De sikerült, azzal a népligeti döntetlennel (is)…
Igen, azt a 7-7-es meccset azóta is sokat emlegetjük. Fantasztikus volt az út, ahogyan sikerült megnyerni a bajnokságot, azzal a csapattal, úgy érzem, erőn felül teljesítettünk. De mindig abban hittem, hogy a csapat ereje erősebb, mint az egyéné, és ha egy célnak mindenki alárendeli magát, akkor sok minden sikerülhet. Többnyire sikerült is az elmúlt öt év alatt. Egyetlen igazán nagy hiányérzetem van: a 98-as korosztály ifibajnoki döntője. Az nem volt az igazi, nem is a 8-3-as vereség a KSI ellen, hanem inkább a mutatott játék volt csalódás. De az is azon meccsek közé tartozik, amelyiket el kellett veszítenünk, hogy most megnyerjük a legfontosabbat. Sokat tanultam abból a vereségből.

Földi Lászlóval szorosabban is együtt kellett működni az elmúlt időszakban. Milyen volt a munkakapcsolatotok?
Kiválóan tudtunk együtt dolgozni. Ha nem is minden nap, de minden héten konzultáltunk egymással az ifijátékosok szerepeltetéséről. Vagy én vagy ő kért tőlem szívességet, jól működtünk együtt négy és fél éven keresztül. Ezúton is köszönöm neki a segítséget, hiszen a Komjádi Kupát nem nyertük volna meg az OB I-es játékosok nélkül.

Vannak, akik úgy gondolják, az utánpótlásban nem az eredmények számítanak, inkább a nevelőmunka hatékonysága. Mit gondolsz erről?
Nagy tévhit az, hogy az egyik a másik rovására megy, szerintem a kettő nagyon szoros kölcsönhatásban van egymással. A kemény munkából lesz a jó eredmény. Ha egy csapat a játékoskeret alapján, reálisan a tizedik helyre jó, és végül hatodik lesz, akkor ott jó munka folyik. Azt is gondolom, hogy ha valaki folyamatosan érmet, érmeket szerez, az nem a véletlen műve. A Vasasban most mindegyik korosztály a középmezőnyben helyezkedik el, törvényszerűen egy-két játékos érhet oda a felnőttkerethez, ez a realitás jelenleg. De nem kell feláldozni az utánpótlás-nevelést az eredményességért és fordítva. Ugyanakkor, ha egy gyerek semmit sem nyert utánpótlás karrierje során, hogyan várjuk el tőle, hogy bajnok vagy érmes legyen az OB I-ben? Kételkedem abban, hogy valaki a csúcsra vagy a csúcs közelébe kerülhet úgy, hogy utánpótlásban semmit sem nyert.

A játékosaid mennyire eredménycentrikusak?
Ugyanannyira azok, mint az edzőjük. Fontos, hogy mit kommunikálok nekik, mit adok át nekik az örömömből vagy a bánatomból. Nehezen éltem meg a tavalyi vereséget az elődöntőben, gondolom, hogy ők is, hónapokig benne volt a fejünkben, hogy azt egy kicsit elrontottuk.  Ezekre a fájdalmakra az újabb meccs, az újabb kihívás a gyógyír. Meggyőződésem, hogy sportolni úgy lehet, ha mindig az első hely a cél, függetlenül az erőviszonyoktól. Ha minimális célokat tűz ki az ember, abból baj lehet. Mi ezt megértettük, és nagy ereje van annak a családi hangulatnak, ami nálunk uralkodik.

Mennyire próbáltad a srácokat egységessé formálni?
Amikor itt játszottam, akkor is mindenkinél erősebb volt a parton kívül a Vasas. Eljártunk együtt, szerettünk együtt lenni a vízen kívül is. A Vasas titka mindig is az volt, hogy a játékosok szerették egymást, és ez ebben a csapatban is így van, másként nem is sikerülhetett volna megnyerni a Komjádi Kupát. Sajátos az a hangulat, ami ránk jellemző, például nem követelem meg a játékosoktól, hogy Jani bának vagy Jani bácsinak szólítsanak, a tisztelet nem abból fakad, hogy valakit magázunk. 

Mit gondolsz, mennyire vonzó most a Vasas?
Hiszem, hogy egyre vonzóbb lesz. Tény, hogy van pár nagy klub mellettünk, ugyanakkor, ha valakinek megtetszik az, amit mi képviselünk, nevezetesen, hogy mindig a csapatban hiszünk, és ez bármilyen egyéni érdekeket felülír, az megtalálhatja a számításait nálunk, annak vonzó lehet a Vasas. Főleg, ha szeretne egy jó közösséghez tartozni, érmet, érmeket szerezni, nem mellékesen egy idő után a felnőtt bajnokságban szerepelni. A Vasas nem egy elitjátékos-gyár, ami csak a kiemelt játékosokkal és a legjobbakkal foglalkozik. Egyébként mindig azt szoktam mondani, hogy minden csapat erejét a tizennegyedik játékos ereje mutatja meg. Ha a tizennegyedik játékos jobb, mint a másik oldalon lévő tizennegyedik játékos, akkor nagyobb eséllyel nyerhetünk.

Öt éve dolgozol itt, előtte évekig máshol. Sokat változtak a fiatalok?
Leginkább az a szembetűnő, hogy apró dolgokból vonnak le következtetést, és minden mögé társítanak valamit, ami sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal. Például kiolvassák, hogy én mit miért teszek, ahelyett, hogy megkérdeznék tőlem. Az ilyen gondolattársítások miatt gyakran alakul ki feszültség, holott tudják, hogy én az őszinteséget preferálom. Nem vagyok egy diktátor, aki nem magyarázza meg a döntéseit, főleg a szakmai döntéseket, bármikor bárki odajöhet hozzám, és megkérdezheti, mi miért történik. Vélt vagy valós sérelmeket tárolnak magukban a gyerekek, ahelyett, hogy beszélgetnének egymással vagy épp velem. 

S mennyire elhivatottak a mai fiatalok a vízilabda iránt?
Azt látom, hogy ma sokkal többen vízilabdáznak, mint mondjuk akkor, amikor én játszottam. Régen nem volt ennyi ifijátékos, mert sokan elmentek például főiskolára. Mi, a 76-os korosztályon felnőve mindannyian olimpiai bajnokok akartunk lenni, ez volt a szint, ezt láttuk. A mostani fiatalok nagy része nem lát ennyire előre, egy másik részük ugyanúgy a legmagasabb szintre tör, és vannak nagyon sokan olyanok, akik életük végéig vízilabdázni szeretnének, mellette pedig dolgozni. Nekik nem a vízilabda a prioritás, hetente lejönnek edzésre három-négy alkalommal, egészségesek, játszanak. Én ezt abszolút támogatom, ezzel együtt ma kevesebben vannak, akik az egész életüket a sportágnak teszik fel.

Edzői karriered most elért egy pontra. Hogyan tovább?
Remélhetőleg még lesznek sikereim, de tény, hogy ez volt eddig a legfontosabb. Ez volt az a visszaigazolás, amivel hitelesek lettünk egymás előtt, én és a játékosaim. Ez megerősíti a magamba vetett hitet.

Ráadásul még inkább erős lehet ez a hit, hiszen az UVSE-t sikerült legyőzni.
Előtte pedig a BVSC-t és a Pécset, szóval nem gondolom, hogy nem érdemeltük volna meg. Szerencsére ezt mások is így gondolják.

Sokan gratuláltak?
Még a mai napig gratulálnak azok, akikkel azóta nem találkoztam.  Ez nagyon jó érzés, a fiúk miatt is. Külső szemmel is egy olyan dolgot hajtottunk végre, ami egyedülálló. Nagyon jó volt megélni ezt a folyamatot, azt, ahogyan végigmentünk az úton. Az elődöntő után beszélgettem a Vadovics családdal, nálunk Laci, a Miskolcban Viktor készült a döntőre. Utóbbi jelezte, hogy nyerni jönnek, én csak annyit mondtam neki: „ezt most nem adjuk oda”. Akkor döbbentem rá, mennyire fontos a győzelem és mennyire nem tudtam semmilyen más forgatókönyvet elképzelni. Ez sugárzott kifelé is, és a játékosokat sem kellett pörgetni, inkább visszafogni. Ez volt az egyik kulcs, a nyugalom: az idő nekünk dolgozott, tudtuk, hogy előbb vagy utóbb megnyerjük, csak higgadtnak kellett maradni.

De azért ott volt a nyomás.
A nyomást akkor éreztem igazán, amikor a négyes döntő előtti egyik edzésen ránéztem Sélóra (Sélley-Rauscher Domonkos) és Simire (Simon Henrik). Tudtam, hogy nekik ez az utolsó lehetőségük, hogy megnyerjék a Komjádi Kupát. Nem tehettük meg, hogy kiengedjük a kezünkből. Miattuk is nyerni kellett.

Mennyire volt nehéz összehangolni az ifi és OB I/B-edzéseket, valamint a Komjádi-kupa csapat edzéseit?
A legnagyobb stressz abból adódik, hogy van egy adott időtartam és egy adott játékosmennyiség, amiből a legjobbat kell kihozni. Majdnem percre pontosan ki van számolva, mikor hol vagyunk, melyik nap éppen mit csinálunk. Ha csak tíz percet is késünk, felborul a rend, és sokszor nem értik a gyerekek, miért vagyok feszült. Ha az aznapi munka kárt szenved, lehet, hogy a hiányzó 5-10 perc és az ott végzett munka hiányzik majd egy fontos, kiélezett meccsen. Összességében jól működik a rendszer, amiben dolgozunk, és láthatóan jó szintet is képviselünk.

Gondolom, nem is tervezed a váltást.
A szezon végén lejár a szerződésem, nem érzem, hogy utánpótlásban máshol szeretnék dolgozni, remélem, nem kell magam kitenni ennek. A legnagyobb rémálmom az lenne, ha saját játékosaim ellen kellene szerepelni, ráadásul olyanokkal, akikkel együtt nyertünk – ez biztosan megviselne.

A stresszel szemben mi az, ami megnyugtat az edzői munka során? A győzelmek vagy egy jó edzés?
Nem feltétlenül ez, inkább az a tendencia, hogy fejlődünk. Nyertünk már borzasztó játékkal és kaptunk ki szinte tökéletes játékkal. Az első évemben a 98-as serdülő bajnokságban ezüstérmesek lettünk, az Újpest elleni első meccsen 8 vagy 9 góllal kikaptunk, nem tudtunk méltó ellenfelek lenni. Öt-hat hónappal később fantasztikusan játszottunk, kikaptunk ugyan egy góllal, de nagyon jó érzés volt, hogy felnőttünk a feladathoz a kemény munkának hála.

Mik a prioritások a következő hetekre, a szezon hátralévő részére? Első az OB I/B?
Mindig az a prioritás, ahol érmet tudunk szerezni, és jelenleg erre az OB I/B-ben van esély. Az ifibajnokságban szereplő csapat jövőre tud beérni igazán, hiszen két játékost leszámítva egy évvel fiatalabbakról van szó a korosztálynál, azaz jövőre a négy közé jutásért is küzdhetünk, úgy érzem. Ha az ifibajnokságban idén a középmezőny elején, a 6-7. helyen végeznénk, elégedett lennék. Az OB I/B-ben bármilyen színű érem megszerzése a cél, és ha megnézzük Trombitás Tamás vagy Makszim Soma legutóbbi játékát a csoport legerősebb ellenfele, a BVSC ellen, akkor világos, hogy a játékosok nem elégedtek meg a Komjádi Kupa-sikerrel, megvan bennük továbbra is a tűz. Mint ahogyan bennem is.

Vízilabdás látogatás a Vasas Jégcentrumban
Ne feledjük, a szerdai, Schiller-Vasas-Dunaújvárosi Acélbikák Erste Liga-bajnoki mérkőzésen találkozhatunk majd a Komjádi Kupa-győztes csapattal, az első szünetben jár majd nekik a köszöntés, a második harmadközi szünetben pedig a jégen mutatják meg lövőtechnikájukat. De ott lesz a meccsen OB I-es csapatunk is! 

Hirdetések