Jenkei Dániel2019.02.22. | Vízilabda

A diplomata edzőtől búcsúzunk.

Az eddig elteltnél jóval hosszabb idő szükséges, hogy leülepedjen, már nem Földi László áll a medence szélén a Vasas felnőtt vízilabdacsapatának meccsein. 

A bejelentés után kissé tanácstalanok voltunk, mikor és hogyan ildomos elbúcsúzni egy ilyen kaliberű szakembertől, aki 15 év után egyik pillanatról a másikra távozott a vezetőedzői posztról. 

Déjá vu-érzés, tavaly Jókay Zoltán kapcsán érezhettünk hasonlót, ami végül ebben az írásban öltött testet.

Ők ketten voltak az utolsó mohikánok, akik a mai magyar sportban szokatlanul hosszú ideig, szokatlanul sikeres módon koptatták ugyanazon csapat padját. 

Persze a két edző sorsa minden hasonlóság mellett nagyban különbözik is egymástól, hiszen míg röplabdában látótávolságon belül vannak Jókay Zoltán sikerei, addig pólóban ugyanez már nem mondható el…

Éppen Földi Lászlónak lehetett a legszokatlanabb, hogy a VasasPlaket az elmúlt években a bajnoki döntő helyett már csak a felsőházért küzdött, külföldi túrára maximum akkor utazott, ha edzőtáborozott, és olyan ellenfelekkel szemben vívtunk késhegyre menő csatákat, akik ellen korábban csak az volt a kérdés, tíz fölött verjük-e őket…

Földi-mester az ezt firtató kérdések elől persze rendre diplomatikusan kitért, vagy inkább józanul belátta és elfogadta: most más szelek fújnak a magyar vízilabdában, a pénz pedig a jó edzőnél is sokkal nagyobb úr.

Diplomata volt, de nemcsak mostanában, hanem a sikerévekben is. 

Láttuk, hogy találta meg az összhangot a nyelvi nehézségek ellenére Boskoviccsal vagy Brguljannal, miképpen motiválta a 30 feletti Kiss Gergelyt, vagy hagyta kibontakozni Varga Dumit a maga zsenialitásában. 

Tudta a receptet, hogy kell nagy sztárok és tehetséges fiatalok egyvelegéből olyan csapatot formálni, ami egyfelé húz, és együtt tud eredményes lenni. Ennek a végeredményét mindenki ismeri: 5 bajnoki cím, 3 kupagyőzelem, 2 BL Final Four, és megannyi teltházas extázis a Komjádiban.

Jelzésértékű volt, hogy az aktuális magyar válogatott túlnyomó részét hosszú éveken át olyan játékosok alkották, akik valamikor megfordultak Földi Lászlónál a Vasasban.

Az utóbbi években ezek a klasszisok már rendre csak vendégként érkeztek a Komjádiba, de egyikük sem mulasztotta el, hogy a meccs előtt vagy meccs után odamenjen pár szóra  „a Lacihoz”. 

Volt miről beszélgetniük…

És ha már beszélgetés, beszédes volt Földi László távozása után olvasni a közösségi médiában Decker Ádám, Vörös Viktor, vagy éppen Tóth Márton búcsúposztjait. És ez csak a nagyközönség által látott rész, de nagy összegben fogadnék rá, hogy aznap Földi László telefonja a szokásos forgalom sokszorosát bonyolította le…

Hogy mi lehetett a jó viszony titka? Talán a kölcsönös lojalitás.

Ő sosem az az edző volt, aki a meccs utáni interjúban üzent a játékosainak.  Az érzelmi kilengések egyébként sem jellemezték, ugyanolyan higgadtan értékelt egy váratlan bajnoki vereség után, mint mikor a Komjádiban 16-9-es győzelemmel vertük ki a BL-ből a dubrovniki szupercsapatot.

Mikor azon tanakodtam, hogyan búcsúzzunk Földi Lászlótól, elkezdtem böngészni a VasasTV videóit, szigorúan a 6-7 évvel ezelőtti időtartománytól kezdve.

Nézzünk meg most közösen is néhányat, és búcsúzzunk ezekkel a pillanatokkal a Vasas-szurkolók által
– teljes joggal –  sikeredzőként aposztrofált szakemberünktől.

Köszönünk mindent, Laci!  (És ez most nem csupán diplomatikus hálálkodás...)

 

Jenkei Dániel, a vasassc.hu főszerkesztője

 





Hirdetések